Az utolsó példány Bolívia második legnagyobb városában, Santa Cruz egyik sikátorában halt éhen. Mint ismeretes, a Visegrádi Országok egyetlen közös hatékony intézkedéseként elhíresült, úgynevezett „Néprajzi Környezetszennyezés Zéró Tolerancia!” program keretében kiutasították Közép-Európából az ál dél-amerikai indián népzenét játszó utcazenészeket.

Szedhették sátorfájukat a budapesti Blaha Lujza téri aluljárótól kezdve a pozsonyi főtérről, a Balatonról és az erdélyi Gyilkostó partjáról is a CD-ket árulva tarháló, többszáz decibelre kihangosított, jellegzetes észak-indián (!) látvány tolldíszeket viselő, ál folklor muzsikát játszó zenészek.

A sok-sok éve Közép-Kelet-Európában bolyongó, zömében bolíviai muzsikusok spanyolul és kecsua nyelven is elfelejtettek beszélni. Dolgozni soha sem dolgoztak, a „zenéjükre” Dél-Amerikában senki sem volt kíváncsi és a keverék angol-magyar-szlovák-román nyelven (Ún: pidgin CEU) előadott kéregetésüket származási helyükön senki sem értette.