Elhunyt Péter Anna (†32) iparművész, textiltervező, divatcégtulajdonos-menedzser, egykori autós újságíró, az első magyar Michelin-csillagos gasztroblogger.

A sokoldalú, páratlanul tehetséges ifjú hölgy halálhíre Aucklandtól Tolcsváig mélyen megrendítette bolygónk konyhaművészeit.
- Egyszer járt az éttermemben. Persze amint megpillantottam, azonnal egy hatalmas gombóc nőtt a torkomba az izgalomtól.- Édes jó istenem, a világhírű Péter Anna nálam? – szerencsére lehengerlő közvetlensége pillanatok alatt megszüntette a  parámat, már elnézést, hogy így londoniasan fogalmazok, azzal a szerény kis magyar tudásommal, ami még kukta koromban, a Sohoban a híres Gay Hussar magyar vendéglőben ragadt rám. Úgy beszélt velem, mintha egy ugyanolyan közönséges földi halandó lenne, mint valaki a haveri körömből. Még a konyhába is bekéredzkedett és egy-két trükköt is megmutatott. A Worcester-szószt azóta is úgy keverem, ahogy akkor Anna mutatta. Mintha tegnap történt volna, úgy belém vésődött, hogy milyen bámulatos virtualitással kezelte a konyhai eszközöket az egyszerű kis éttermem konyhácskájában. Laza volt, mégsem olyan ripacskodóan, mindenbe gusztustalanul belenyalintó, mint az a Nigela nevű némber, meg az a kis vakarcs magyar koppintója – írta a Nekrológ Blognak címzett e-mailjében  egy londoni szakács-étteremtulajdonos fiatalember, bizonyos Jamie Oliver.

A mélyen vallásos polihisztor halála legalább akkora döbbenetet váltott ki az automobilok értő szerelmesei körében, mint a konyhamalacok között.
- Nélküle ugyanolyan középszerű maradt volna a karrierem, mint amilyen a mostani, visszavonulásomat követő visszatérésem alatti alakításom. Így utólag megosztom a nagyvilággal idáig féltve őrzött tikomat. Sajnos Anna az utóbbi években már nem tudott időt szakítani rám, de a benettonos kezdetektől az utolsó ferraris szezonomig nem volt olyan jelentősebb döntésem, ami előtt nem kértem volna ki Anna tanácsát. Lett légyen szó  futómű beállításról,  tankolási, vagy  gumicsere taktikáról.- gyónta meg blogunknak nagy titkát Michael Schumacher.

Egy szörnyű (csak erős idegzetűek nézzék meg!),  végtagkiszakadással végződő kerékpáros gázolást, a nem utolsó sorban kiváló közlekedésbiztonsági szakértő Péter Anna, nem sokkal saját tragikus hirtelenségű halála előtt így kommentált:

"a kiskocsiban mit szerencsétlenkednek?
aki egy ilyen helyzetre nincs felkészülve, ne vezessen autót, akadhatnak ennél stresszesebb helyzetek, ahol reagálni kell
kétlem, hogy 10 méterről látszott, a bringás garantáltan, 100%, hogy halott"

A mindig tárgyilagos Nekrológ Blog egy kevésbé áradozó, inkognitójához ragaszkodó megemlékező gondolatait is megosztja az olvasóival.

- Péter Annára, mint az autók szerelmesére emlékezve, óhatatlanul eszembe jut az a bonmot, amivel a múlt század kilencvenes éveinek második felében fricskázta az angol szaksajtó a patinás Rolls-Royce autógyár aktuális modelljeit: „Túl sok Rolls, de túl kevés Royce”. Ugyanis a legendás márka névadó-alapítói közül Charles Stewart Rolls volt a marketing felelős,  míg Henry Royce a kiváló műszaki tartalmat szolgáltató tervezőmérnök. A legenda konzerválására irányuló, a Rolls-Royce töretlen felsőbbrendűségét büszkén hirdető reklámhírverést szinte nevetségesen túlzónak tartották a finnyás albioni szakzsurnalisták a versenytársaktól egyre inkább lemaradó szerkezetű gépkocsimodellek szerény műszaki teljesítményének ismeretében.  Visszatérve szegény Péter Annára, annak ellenére, hogy egy felettébb csinos, heteroszexuális teremtés volt, azonban az olykor maszkulin módra sommásan tálalt és több mint magabiztos véleménynyilvánításai apropóján az érdemei elismerése mellett elmondhatjuk róla, hogy: „Túl sok Péter, de túl kevés Anna”.