Mindenkit megnyugtatok, Medveczky Ilona MŰVÉSZNŐ hál’ istennek él és virul. Viszont egy róla szóló fura levelet kaptunk, íme: 

Sziasztok,

Fasz voltam, bevallom. Hülyét csináltam magamból. Persze, hogy végigolvastam a rólam szóló kamu nekrológot. Ki venné be, hogy a kb. egy A4-es oldalból álló anyagból csak három mondatot voltam képes elolvasni, mert az annyira színvonaltalannak tartottam, mint ahogy megírtam az egyik menő, nem menőbe (ráadásul a cikket utólag vagy háromszor átszerkesztettem), meg persze a tumbrlimon? Faszság volt az is, hogy nem válaszoltam a Hepciás e-mailjére. Ok, a többit majd priviben megbeszéljük. Vezeklésül felajánlok egy posztot. Ugyan nem nekrológ, de örülnék, ha lehoznátok. Az Indexben rugóznak, hogy finomítsak rajta. De vagy így kerül ki, vagy sehogy. Ez egy vallomás.

Üdv:

Bede

Marcikám, jól van ombré. Kitoljuk. És ne tépelődj. Látogatottságban csak használtál nekünk. Eleinte az olvasószámra gyúrtunk, mert promózni akartunk valamit, de most már csak úgy az élvezetért firkálunk és persze a jó olvasói leveleket szerkesztgetjük. Higgadj le, nehogy a Dunának menj, miután feltámadtál, egy újabb nekrológot nem akarunk lehozni rólad! :-)

Luxusvillából kisnyugdíj miatt sírni = NEM MENŐ

Tartozom egy vallomással. Kamaszként még nem tudtam, hogy a MILF-re izgulás = MENŐ [MILF = Mothers I’d like to…, hmmm, jó kinézetű anyukákra, egyéb nem tini hölgyekre történő ifiúi gerjedelem. – a szerk.]. No, szóval mindenféle álcával próbáltam kamuflálni szégyellnivaló devianciának vélt szenvedélyemet.

Többek között beleástam magam a britpop Magyarországon akkor még teljesen ismeretlen, mélyréteg bugyraiba.

És azt akartam, hogy azt gondolják rólam, mindent tudni akarok a Barcaról. [F.C. Barcelona; a világ egyik legjobb és leghíresebb labdarúgó klubja  – a szerk.] Az összes kezdőjátékos nevét, címét, pro-focista licenc-számát egészen az 1899-es alapításig visszamenőleg. Nem csak spanyolul, hanem katalánul is elkezdtem tanulni.

Nyugatról hozattam Blue-glue ragasztót [Blue-glue ragasztó; gyurmaszerű, gyorsan eltávolítható, jellemzően poszterek falra rögzítésére használt ragasztó  – a szerk.] mert akkor még Magyarországon nem is ismerték. Ha kamaszkuckóm intimszférájába egy idegen be akart hatolni, akkor pillanatok alatt fel blue-glueztam a Blur vagy a Johan Cruyff posztert, de alatta mindig is Ő volt. A falamon, a szívemben és nem tagadom, dudorodó nacimban. Ahogy kiskoromban apuék mondták viccből: ott, ahol a lányok szíve.

Mert nekem Ő volt a Nő. Az egyetlen MENŐ. Amikor díva-testét a feltörekvő revütáncosok tömkelege emelgette a Moulin Rouge-ban.  Vagy amikor egy nagyitól kimenekített, 1979-es Füles címoldalán feszít kis tollseprőszerű farkincával a popsijában.

Vágyaim nagyasszonya, libidóm feltárója,  Eros fürgelábú nimfája,  Medveczky Ilona.

Egy szép napon, felnőtt fejjel megnyílt előttem az álom-interjú elkészítésének a lehetősége. Meginterjúvolhattam Medveczky Ilonát! A saját bőrömön tapasztalhattam meg, mit is érezhetett az ifjú, pelyhedző állú John Frusciante, amikor bevették gyermekkora óta bálványozott bandájába, az RHCP-be. [Red Hot Chili Peppers – a szerk.]

Órákig igazgattam a tükör előtt a szakállam, alaposan megmosakodtam, ott alul többször is, pedig jól tudtam, hogy ez csak egy interjú. De nem tehetek róla. Csak Isten és qptie a megmondhatója, hogy mennyire elvette a józan eszem a kéjvágy. Virágcsokorral, lúdlábtortával, torkomban dobogó szívvel toppantam be múzsám szentélyébe.

Az álominterjú álomszépen indult. Szinte kislányos zavarral az arcán töltötte ki nekem Ilona a teát, de a folytatás rémálommá vált. Ott ültem a szalonja márványasztalánál, arany kiskanállal kavargattam a Darjeelinget, neki pedig be nem állt a szája a sirámtól!  Magyarország szégyene, hogy neki minimál nyugdíjból kell nyomorognia. Ő, aki annyit tett ezért az országért, és semmibe veszik a művészetét. És mondta mindezt bazdmeg ott az alsó hangon is százhetven millás luxus kecójában! Kész, vége, egy világ omlott bennem össze. Többé nem a megközelíthetetlen dívát, hanem a tollseprővel a picsájában idétlenül ugrabugráló, múmia-arcú luxuskurvát láttam benne. Egy élő Gábor Zsazsát. Az örökké síró, rendszereken átívelő vásári kurválkodását önmagának és a világnak művészetnek hazudó, buta, beképzelt, korlátolt vénasszonyt.  

Mintha egy vödör áporodott kisnyugdíjas-húggyal öntöttek volna pofán. Több évtizedes, balga, és reménytelen hősszerelmes álmomból ébredtem kínok között kijózanodva.

Ica néni, baszod alássan,  Luxusvillából kisnyugdíj miatt sírni = NEM MENŐ!

Pedig még lótusszal is dekoráltam a szakállam, amíg gerjedtem.