Hál' istennek, most szomorú halálhír helyett egy, az egészségtől, majd kicsattanó 91 éves bácsival, Pál István juhásszal és nem utolsósorban Madách-díjas dudaművésszel készít interjút a Megasztárban történt meghurcoltatása és Friderikusz megrendezett halálában neki szánt szerepe apropójából, a Nekrológ Blog stábjában nemrég debütáló Győrffy Miklós kollégánk.
Győrffy Miklós: Pista bátyám, mi a véleménye erről az egész cseles tehetségkutatós meghívásról, meg a Friderikusz féle látványhalálról, és úgy általánosságban ezekről a mai látványosnak szánt televíziós produkciókról?
Pál István: Beszélhetek őszintén?
Gy.M.: Természetesen, a Nekrológ Blog olvasói nem tűrik a mellébeszélést.
P.I.: Hát, úgy sommásan, szerintem ezek nem is produkciók, hanem gusztustalan, hazug majomkodások. Értem én, hogy haladni kell a korral, és a mai fiatalok igénylik az izgalmat, de higgye el, kijutott abból nekünk is. Még csak el se kellett utazni, mittudomén, Kongóba a majmok közé férgeket enni, vagy daru tetejéről gumikötéllel leugrani. Itt helyben, 1945-ben meg ’56ban ölég vót, ha egy muszka baka a homlokunkhoz nyomta a Kalasnyikovot és valamelyik birkára mutatott, hogy: „Davaj, beeee-beeeee!” Na, az volt ám az adrenalin fröccs, meg az igazi extrém sport, vagy minek is híják ezeket a mai majomkodásokat.
Gy.M.: Pista bátyám, de akkor honnan tudták a maga idejében a jányok, hogy ki az igazi kemény legény a gáton?
P.I.: Nézze, ha a táncházban átmulattuk az éjszakát, és le se feküdtünk, hanem másnap végigkaszáltuk a napot, akkor elég egyértelműen kitűnt, hogy ki bírja szuflával. De Győrffy úr, maga se most jött le a falvédőről. Nem hinném, hogy magának ezt annyira magyaráznom kéne. Nem annak a Tokio Hotelen felcseperedő generációból valónak tűnik.
Gy. M.: Hát, igen, én még élőben izgultam Harangozó Teri meg Mary Zsuzsy Ki mit tud-os sikereiért, viszont a Nekrológ Blog törzsolvasói zömében olyan ifjú titánokból állnak, akik a Guttenberg Galaxist már az információs szupersztrádán, fénysebességgel szippantják a szürkeállományukba. Gondolom érteni tetszik, hogy mire is akarok kilyukadni.
P.I.: Hö? Érti a halál. Gondolja, hogy én a birkák legeltetése közben iPodról töltögetem le a Kocka Blogot, meg György Péter, meg az a félnótás Kömlődi Feri agymenéseit. Érthetőbben Miki öcsém, ha mán a Nekrológ Blog adott még egy esélyt egy ilyen nyugger vén f…, ö elnézést műsorvezetőnek.
Gy.M.: Nem túl gyors ez a mai tempó a maga ízlésének?
P.I.: De, az
Gy.M.: Bővebben?
P.I.: Nézze, a múltkor a dédonokám áradozott, az a, na hogy is híják, itt van a nyelvem hegyén. Hiába no, mégis csak a kilenvenegyedik évemet taposom. Nem úgy vág ám az agyam, mint régen. Néha még az is megesik, hogy délelőtt azt hiszem, 1996-ot írunk, délután meg azt, hogy 1969-et. A Madonna volt urának a neve nem ugrik be hirtelen. Ja, a Guy Richie, na szóval neki dicsérte a gyerök, hogy abba a Blöff cimű filmjébe, micsoda pörgős a vágás. New York - London. Egy pecsét az útlevélbe, felszáll a Concorde, egy felhörpintett whisky, leszáll a Concorde, újabb pecsét. Három másodperc, és már meg is van a New York – London utazás. Hát nem is tudom, jó-jó, pörgősebb korban élünk, de mi ebben az olyan jaj-de nagyon jó? Emlékszem, mi napokig olvasgattuk legeltetés közben egy-egy Dickens, vagy Verne Gyula regényben gyakran párszáz oldalon át egy-egy átkelést az Atlanti – óceánon.
Gy.M.: Bámulatos, maguk egyszerű juhászként Dickenst, meg Vernét olvasnak?
P.I.: Nézze, köztünk is van ilyen, is meg olyan is. Azért mi juhászok se vagyunk mind egy szálig félanalfabéta barbárok, vagy Da Vinci freskók után ÁFA visszaigénylők. Na meg a tévébe mutogatottak között is akadnak ám jócskán sötétek.
Gy.M.: Ebben biza nagyon is igaza van bátyám. Végezetül, hogyan tanítaná móresre a magát népzenei fellépésre hívó, de valójában erotikus nótákat váró, csalafinta tévéstábot?
P.I.: Nézze, nem vagyok én ilyen bosszúálló fajta, de csak így elméleti síkon elmesélem magának, hogy gondolom jó leesne a pofája a „Tisztelt” zsűrinek, ha lehívnám őket a pusztára, hogy mit tudom én, valami rock operából adjanak elő pár számot, majd ahelyett befognám üket segédkezni, amikor egy éjszaka háromszáz vemhes birka is ellik. Vigyázni kell ám olyankor, mert az az oktondi jószág képes agyontaposni a saját kicsinyét. Na, aztán hajnalba elővenném a dudámat, és húznám nekik a Bikicsunájt, hadd dudorogjanak hullafáradtan!
