Tegnap berlini lakásában elhunyt Kertész Imre (۞80) világhírű Nobel-díjas német író. A magyar írók nevében Esterházy Péter, Spiró György és Fejős Éva gyásztáviratban fejezte ki részvétét Dr. Hans-Dietrich Jürgensnek, a Német Írószövetség elnökének. Dr. Jürgens az írószövetségben betöltött posztja mellett neves irodalomtörténész és egyben az egyik legelismertebb Kertész-kutató.
A szomorú hírrel történő párhuzamos közlés ellenére bízom benne, hogy senki sem tart kegyeletsértőnek, de örömmel értesítem a kedves olvasókat, hogy a Nekrológ Blog kultur szekciójához nemrég csatlakozott igazi nagyágyú, Győrffy Miklós, első külföldi kiküldetését remekül abszolválta. Miklós első határon túli útja Berlinbe vezetett, hogy a tragikus hír apropójából exkluzív interjút készítsen az évtizedek óta ott élő Gutléber Irma műfordítóval, Kertész Imre műveinek magyarra ültetőjével és a Kertész-kutató Dr. Jürgensel.
Győrffy Miklós: Minket magyarokat, és en bloc a magyar kultúrát Kertész Imre különösen kedvelt. Honnan erednek Kertész magyar kultuszának a gyökerei?
Gutléber Irma: Imre, mint minden korabeli igaz német hazafi, euforikus élményként élte meg a Berni Csodát, azaz a világháborúban vesztes, porig alázott Németország meglepetésszerű foci győzelmét az 1954-es világbajnokság abszolút favoritja, a magyar csapat fölött. Ugyanakkor valami különös szolidaritást, sőt még annál is többet, együttérző szánalmat táplált a vesztes magyar válogatott világsztárjai iránt. A mérkőzés lefújását követően, Puskás Ferenc összetört tekintetében a világ kegyetlenségére és igazságtalanságára rácsodálkozó, koravén felnőtté váló kiskamaszt vélte felismerni. Akkor fogant meg benne Köves Gyuri karaktere, a Magyarországról egy furcsa német táborba kerülő tizenéves fiúé, aki egy roppant különös nyelvezeten értelmezi, és egyben éli meg a felnőttek világát. Kertész valósággal fejest ugrott a magyar kultúrába. Innen eredeteztető haláláig tartó Wass Albert imádata. Főműve címadásakor a magyar himnusz „balsors akit régen tép” részét gondolta tovább, így lett a regény címe a Sorstalanság [és a közhiedelemmel ellentétben nincs köze a God is a DJ számmal világhírűvé vált Faithless együtteshez – Gy.M.]. De nem csak a magyar irodalomért, hanem a zenénkért is odavolt. Műfajhatárra tekintet nélkül. Bartók, Ligeti, Kurthág, Matyi és a hegedűs, Tankcsapda, Bódi Guszti és még napestig sorolhatnám…
Dr. Jürgens: Khmm, pardon, Bódi Guszti nem magyar…
Gutléber Irma: Valóban, de nyilván közelebb áll a magyarokhoz, mint a németekhez. Szóval Imre egy kevés Wagneren és DJ Bobón kívül szinte kizárólag magyar zenét hallgatott. Emlékszem, egyszer itt Berlinben, az Alexanderplatzon az egyik szórakozóhelyen egy rezidens dídzséjjel majdnem össze is verekedett, aki nem akarta lejátszani azt a DJ Bárány szettet, amit Imre szeretett volna erőnek erejével rátukmálni.
Győrffy Miklós: Legendák keringenek Kertész hírhedten nehéz, berliniesen mondva, balhés természetéről, de mi az igazság állítólagos antiszemitizmusával kapcsolatban?
Dr. Jürgens: Aki behatóan megismeri Kertész munkásságát, világosan meggyőződhet róla, hogy nem volt antiszemita. Egy-két keményebb csörtét váltott a berlini főrabbival, aki nehezményezte, hogy állandóan a civilizált Budapestet dicséri, mint a keresztény gyökerű, nyugatias szemléletű Európa legújabbkori Mekkáját, míg a törökökkel, és zömében a volt Szovjetunió területéről bevándorló zsidókkal egyre inkább telítődő Berlint „balkanizálódó szemétdomb” és egyéb hasonlóan éles jelzőkkel szapulta.
Gutléber Irma: Amit [mármint az állítólagos antiszemita imidzst – Gy.M.] azzal is tetőzött, hogy egy könyvfesztiválon összeverekedett pályatársával, a szintén Berlinben élő, oroszországi zsidó származású Vladimir Kraminerrel, az Orosz diszkó és más népszerű művek szerzőjével.
Győrffy Miklós: Kertész a nőfaló, az örökifjú bohém, az ökölhős, a nagyivó, a Hemingway típusú életművész? Vajon ez is hasonló tévhit, mint az Önök által cáfolt, állítólagos antiszemitizmusa?
Dr. Jürgens: Mindez viszont többé-kevésbé igaz. Kertész szeretett és tudott is élni. Már a Nobel elnyerése előtt is komoly anyagi sikerekkel jártak a művei, különösen a forgatókönyvei. A stockholmi díjátadót követően az egyik első dolga az volt, hogy vásárolt egy Bugatti Veyron luxusautót, és jó barátjáért, Woody Allenért ezzel a csoda masinával ment le a frankfurti repülőtérre, majd meg sem álltak Cannesig. Egyébként bárki is komolyan el tudja képzelni, hogy amennyiben Kertész valóban antiszemita lett volna, akkor Woody Allen a bizalmába fogadja?
Gutléber Irma: Oh, igen, a manhattani felső tízezer hölgytagjai közül, ha valaki egy merészebb dekoltázsú ruhát vett fel, akkor általában beletrafált az alábbi bonmot: „Kéka és Woody, meg fognak dugni!” Merthogy Woody Allen Kékának becézte országos cimboráját, aki egyben több filmjének a forgatókönyvírója is. De Imre magyarországi kiruccanásai során is rendkívül sok hölggyel létesített intim kapcsolatot. Ízlése e téren is rendkívül változatos, mondhatni csapongó. Karafiáth Orsolya, Kósáné Kovács Magda, Görög Zita. Csak néhány azok közül, akiknek a nevét a sajtó is megszellőztetette. Egyik zsivány nőcsábász trükkje az volt, hogy kihasználta hasonlóságát Balázs Fecó népszerű könnyűzenésszel. Magyarul persze csak alapszinten tanult meg, ezért ha valamelyik hölgy Balázs Fecóra ismert benne, akkor úgy tett, mintha fájna a torka, ezért nem tud beszélni és a „Homok a szélben”-t dúdolta. Állítólag így csípte fel Zoltán Erikát is. Velem sohasem kezdett ki, mielőtt rákérdezne (nevet). Volt annyira professzionális, hiszen tudta, hogy ez óhatatlanul a közös munkánk rovására menne.
Győrffy Miklós: Mennyire könnyen magyarítható Kertész?
Gutléber Irma: Imre szövegeivel megbírkózni egy cseppet sem könnyű fordítói feladat. Félreértés ne essék, a Kertész életmű átültetése nem pusztán nekünk magyar műfordítóknak okoz gondot. Idén tavasszal, a Kertészfordító Világszövetség VI . Montevideoi Konferenciáján az egyik kávészünetben ugyarnere panaszkodott a joruba, az izlandi és az urdu kollégám is. A német irodalmon belül többen Erich Kästner utódjának tartják. Sokan Köves Gyurit a harmadik Lottiként említik. Csakhogy amíg Kästner könnyedén, közérthetően adja vissza a tiszta, gyermeteg naivitást, addig Imrénél mindez egy tettetett együgyűség mögötti álcán keresztül sejlik fel, amit rém nehéz más nyelven ferdítés nélkül visszaadni. Mégis azt ajánlom mindenkinek, hogy ha eddig nem tette, vesse rá magát ennek a csodálatos embernek a remekműveire.
Győrffy Miklós: Ettől szebb zárszóval nem is fejezhetném be az interjút. Mindkettőjüknek köszönöm.
ÉLETRAJZI ADATOK
Kertész Imre (született: Budapest, 1929. november 9. ) magyar író, műfordító. Önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az önkényuralomról szóló műveiért irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki (2002).[1] A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Zsidó vallású családból való. 14 éves korában (1944) megjárta Auschwitzot, majd Buchenwaldot, ahonnan a lágerek felszabadítása után 1945-ben tért haza. 1948-ban érettségizett Budapesten. 1948–1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa. 1951-ben gyári munkás, 1951-től 1953-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító.
2002-ben előbb a romániai és az európai vezetőknek címzett nyílt levélben, majd a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikkben követelte a kolozsváriBabeş-Bolyai Egyetemen a magyar nyelvű szakok indítását. A február 22-én „Ceauşescu tanintézete” címmel megjelent írásban az egyetemet többek között a „nemzeti-szocialista éra maradványának” titulálta. Romániában széles körű lejáratókampány indult ellene emiatt, illetve az egyetem vezetője, Andrei Marga perrel fenyegette meg. Marga később elállt szándékától, mikor kiderült, Kertész csupán aláírója volt a Tudományegyetemet bíráló, 76 neves (köztük több Nobel-díjas) tudós, író által aláírt levélnek, illetve cikknek. Utóbbiban a nagyobb hatás kedvéért emelte ki Kertészt a „valódi” szerző, Reinhardt Olt
A Szegedi Tudományegyetemen2007-ben, beszélgetés a hallgatókkal
Jelenleg Berlinben él, de magyar állampolgárságát is megtartotta. Folyamatosan tartja a kapcsolatot az itthoniakkal, számos meghívásnak tesz eleget, 2007 márciusában a Szegedi Tudományegyetem hallgatóival folytatott interaktív beszélgetést, zsúfolásig megtelt az Auditórium Maximum, óriási volt az érdeklődés. Az esemény után a Szegedi Egyetem c. újság részéről Turi Tímea készített vele interjút Csak a nyelv és semmi más címen, az események képes beszámolójáról Segesvári Csaba, a Délmagyarország fotóriportere gondoskodott.[2]
2009-ben nyilatkozott egy párizsi lapnak, amelyben elmondta, hogy Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, emiatt képtelen lesz írni. Még egy utolsó könyvre szánja magát, amely a halál elfogadásáról szól.
Első regénye, a Sorstalanság, amit 13 évig írt, többévi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak meg 1975-ben. Sikert előbb külföldön aratott a mű, itthon csak a rendszerváltás után, de főként az irodalmi Nobel-díj átvételekor. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté, és aki ezért képtelen visszatérni korábbi életéhez. A regény tárgyszerű, már-már dokumentarista stílusa a holokauszt újszerű irodalmi megközelítését tette lehetővé. A regényt Koltai Lajos operatőr-rendező ültette át filmre.
A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) folytatás is, válasz is az első regényre. Későbbi műveiben a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott, tragikus sorsra ítélt egyén sorselemzését adja.
Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordít – többek között Sigmund Freud, Hugo von Hofmannsthal, Friedrich Nietzsche, Friedrich Dürrenmatt, Arthur Schnitzler, Tankred Dorst és Ludwig Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre.
„A legnagyobb problémát persze az első regényem okozta, a Sorstalanság, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy sokan megírták már, amelyek között nagyon sok rossz változat volt, és egy-két jó. De a lényeg az volt, hogy nem szabad azonosulni. Jól kellett ismerni a nyelv határait. Nagyon világosan kellett tudni azt, hogy az, aki itten beszél, nem egy valódi hús-vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van. Tehát csak nyelv és semmi más. És ez az a törvény, amely fegyelemben tart, és amelyet átlépve idegen szövegek keletkeznek. Ez jó és világos kontroll, csak nehéz. Úgyhogy a Sorstalanság megírása közben néha évek teltek el két fejezet között. Nem tudtam beilleszkedni abba a stílusba. Mondom, az elsődleges az, hogy aki beszél, az irodalmi figura, az csak egy nyelv, nem hús-vér valóság. És ahogy hús-vér valósággá próbáljuk tenni, elfuserálódik az egész.”[3]
Forrás: Wikipedia
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY
˙(EGY AMERIKAI GYORSÉTTERMI PAPÍR KÁVÉSPOHÁR RÉSZLETESSÉGÉVEL)
){kind=link}
