Nekrologistaként tudjuk a helyünket a világban: egyszerű iparosok vagyunk, jól-rosszul – szerény tehetségünknek megfelelően – próbálunk megfelelni küldetésünknek, tisztességgel írjuk a nekrológokat; a magunk egyszerű módján végezzük azt, amire rendeltettünk. Ám néha ránk vetül a csillogás, és találkozhatunk a művésszel.
Mai posztunk írója korunk talán legjelentősebb művésze, nyelvünk megújítója, az irodalom revitalizálója, közéleti polihisztor és erkölcsharcos. Fogadjátok szeretettel Bisztő Gyalla alkotását!
Fájdalommal eltelt hangon tudatom, hogy tavaj elhúnyt a Lujza uszkárja, amejet néha behozott a krimóba, bár az nem szerette az édes italokat, mint gazdája, aki eggy tissztességes asszony, bár néhanap, mintha kevéssé figyelt volna szeretett ebére, aki eggyszer bekapta az Izoldnak a papagáját, aki beledugta a cigarettaszipkáját az uszkár fenekébe, hogy a szeretett madár kapjon levegőt, de a kutya elszalatt, és csak késöbb jött meg a szipka nélkül, de egyébiránt eggy minden tekintetbe tisztességes kutya volt, csak amikor eltávozott körünkböl, akkor a Lujzán ronda pörsenések jelentek meg bánatába, de azokat nem láttam közelröl, hiszen a Lujza tisztességes asszony, és különben is ceruzára lehetne tekerni a melleit, bár azokat se tekintettem még meg.